Kurosaki Ichigo
Faj: Ember, Halálisten
Lélekölő kard/Zanpakutou: Zangetsu
Születésnap: Julius 15
Kor: 15-17 éves
Nem: Férfi
Magasság: (először) 174cm-(később) 181cm
Súly: 61 majd 66 kg
Vértípus: A
Gyerekkora óta látja a szellemeket, viszont nem tudta mindíg megkülönböztetni az élő és holt embereket. 15 éves korában találkozott Kuchiki Rukiával, aki nekiadta a halálisteni ereját, hogy védje meg a családját egy lidérctől. Ezek után át kellett, hogy vegye Rukia munkáját és a városban felbukkanó lidérceket mind meg kellett ölnie. Ichigo jó ember, bár álltalában komor, ideges arcot szokott vágni. Soha nem hagyná a barátait csarben. Mély barátságot ápol Chad al. Kiskorában meghallt az édesanyja, de halálának igazi okát csak 15 évesen tudta meg. Egészen addig saját magát okolta. Ezen felül a Kurosaki Csalát eészen mókás társaság, főleg az apuka: Isshin. Két húgával és persze édesapjával él együtt a Kurosaki magánklinikán (ami persze az övéjük). Ichigo minden harcot megvív és a legnagyobb ereje talán a kitartása és motiváltsága. Hatalmas a lélekölő kardja és a lélekereje is, amitől elsőnek mindki hátastdob, de valahogy a harc folyamán ezt mindenki elfelejti. A történet során sok változáson megy keresztül, de ugyan olyan jó ember marad mint amikor először jelent meg halálistenként.
Kuchiki Rukia
Faj: Halálisten
Lélekölő kard/Zanpakutou: Sode no Shirayuki
Születésnap: Január 14
Kor: ?? sok a történet elején 150 körül
Nem: Nő
Magasság: 144
Súly: 33
Vértípus: A
Rukia az a halálisten aki odaadta az erejét Ichigonak. Ebből sok baja származott, de nem akarta, hogy Ichigoékat megtalálját, így nem szólt róluk egy szót sem. Tudta, hogy Ichigo meg fogja menteni, de reménykedett, hogy a saját életére is gondol. Rukia próbál komoly személyiség lenni, ahogy az egy Kuchikihoz illik. Eredetileg őt csak örökbe fogadta a nemesi klán, de egyenrangú tisztként tekintenek rá, hisz halott nővére utolsó hívánsága volt, hogy Byakuya megtalálja és befogadja a családba. A peremvidékről származik és barátjával Abarai renjivel elhatározták, hogy halálistenek lesznek. Eredetileg nem volt fényes tanuló, pedig a peremvidéken nagyon remekelt. De nem kellett nagyon törnie magát, hisz a Kuchiki családba lépésekor megugrott a tanulmányi eredménye is. Halálistenként a 13. osztagba sorolták, ahol megtalálta igazi példaképét és talán szerelmét is Shiba Kaient. Egy szörnyű napon viszont megtanulta, hogy mi a különbés a harcok között és elveszítette a számára talán legfontosabb embert a világon. Rukia nagyon szereti a nyuszikat és szereti a halálistenes dolgokat nyuszis rajzaival ábrázolni, amit Ichigo álltalában kifikáz...
Orihime Inoue
Faj: Ember
Születésnap: Szeptember 3 (személyes megjegyzés: pont az én szülinapom után o.o)
Kor: 15 - 17
Nem: Nő
Magasság: 157 cm
Súly: 45 - 49 kg
Vértípus: B
Ichigo osztálytársa, aki nem mellesleg szerelmes belé. Különleges képessége az elhunyt bátyától kapott hajcsattokban van. Képes virág tündéreket megidézni és a varázsszó kimondásával képes gyógyítai vagy akár támadást indítani. (Ezt én elutasítom!) Nagyon vicces lány, legjobb barátnője Tatsuki akivel álltalánosban találkozott előszőr. Bátyja halála után elkezdett eléggé furcsa dolgokat enni, de a kilók csak a mellére mentek. Nagyon szereti az édességeket. Szívesen segít másokon.Kedvessége ellenére egy kicsit butus, és sokszor kerül bajba ezért meg kell menteni. De ő is tud azért valamit és be szokott szállni a harcba. Igaz, nagyon butus de a tanulmányi létrán eléggé előkelő helyet foglal el. Ha Ichigo-ról van szó álltalában elpirul, zavarbajön és hülyeségeket kezd beszélni.
Sado "Chad" Yasutora
Faj: Ember, (Fullbringer)
Születésnap: Április 7.
Kor: 16-17
Nem: Férfi
Magasság: 197cm
Súly: 112-118kg (vajon ebből mennyi lehet izom?)
Vértípus: A
Chad egy igazi keménylegény, aki sosem üt vissza, csak ha a barátai élete múlik rajta. Hatalmas erejét csak védelmezésre használja. Különleges képessége a jobb karjában jelenik meg előszőr aztán megjelenik a balon is. Ichigo legjobb barátja már álltalános 8. osztálya óta. Tisztességes, kitartó és igaz ember. Félig mexikói és miután szülei meghalltak a nagyapjához került aki megtanította, hogy ne használja az erejét másokon, csak ha más emberek élete függ tőle. Célja volt megtudni, hogy miért van ekkora erő a birtokában amire meg is kapja a választ. Van egy nyaklánca ami nagyon fontos neki, hisz a mexikói nagyapjától kapta. Bármire képes, hogy Ichigo-t pártolja...
Ishida Uryuu
Faj: ember, Quincy
Szülinap: November 6
Kor: 16-17 éves
Nem: Férfi
Magasság: 171-177 cm
Súly: 55-57 kg
Vértípus: AB
Eleinte egy beképzelt alak volt, aki azt hitte, hogy ő az utolsó Quincy a világon, de majd rájön, hogy tévedett. Azt vallja, hogy utálja a halálisteneket mégis Ichigo csapatába lép mikor elindulnak megmenteni Kuchiki Rukiát. Volt idő amikor ott akarta hagyni őket, de nem tudta. Ishida egy nagyon furcsa alak, hisz fiú létére profin tud varrni és mindíg van nála tartalék ruha is. Nem tud hazudni, de ha megpróbálja mindíg nagyot bukik rajta. Ichigo sokat oltogatja és veszekedni is szoktak. Valójában tudja, hogy ők az igazi barátai és megbecsüli a csapatot. Megküzdött a 12. osztag kapitányával Kurotsuchi Mayurival akit le is győzött.
|